Hogy miért is hegesztési a napló (II. rész)

Többen jelezték, hogy szívesen vennék, ha részletesen is megosztanám velük, mit is csinálok pontosan ebben a gyárban és hogy hogy kerülök én a hegesztéshez.
És hát valljuk be, lévén hogy ez egy napló, azt hiszem nem is lógna ki a sorból, ha egy kicsit mélyebben belemennék a részletekbe.
De figyelem, ez helyenként nyers lehet!

Az első nap azzal kezdődött, hogy az osztályvezető felvilágosított a biztonsági előírásokról, valamint kiosztotta a megfelelő védő öltözeteket.
Ez egy védőcipőt, szemüveget, fülvédőt, hosszú ujjú dzsekit és nadrágot, no meg persze kesztyűt jelentett. De szerencsére nem azt a kemény, zöld gondnok kesztyűt, hanem egy puha kötöttet, amelybe még kevlar szálak is vannak szőve, így jól véd az égéstől és egyebektől.
Ezek után megmutatták hol fogok dolgozni. Két igazi 50-es osztrák munkásemberhez kerültem, akik nagyon kedvesek voltak már az első pillanattól kezdve és megmutattak minden szakszerű fogást és trükköt, amivel gyorsan és jól tudok dolgozni.
Valahogy mindig jó érzés tölt el, ahogy elnézem ezeket a kedves munkásokat, akik évtizedek óta itt dolgoznak és valahogy olyan egészséges jó érzéssel tudnak örülni minden olyan dolognak, mint a reggeli kávé, vagy azok a rövid tíz perces kis szünetek.

Az első nap még csak egy állomást kellett felügyeljek, amely alapvetően csak néhány alkatrész behelyezését jelentette a kocsiba. Az igazán izgalmas része a második naptól jött el a munkának, ugyanis akkor mutatták be a másik állomást ahol dolgozni fogok és ahol már hegesztenem is kellett.
Na de mi is azaz állomás?

A csarnok alapvetően úgy fest, hogy kerítéssel körbezárt területek vannak, amelyeken belül robotok hegesztenek és pakolják a karosszériákat, illetve azok részeit, a területek között pedig apró utcácskák, amelyeken targoncák vagy csak a kezelőszemélyzet közlekedik.
Gyakorlatilag minden robot ugyanúgy néz ki, egy hatalmas narancssárga flexibilis kar, amelynek cserélhető fejei vannak, hogy hol hegesszen, hol pedig odébb tegye a meghegesztett elemet.
Ha létezne a világ hét csodája műszaki tekintetben is, akkor egy ilyen robot bizonyosan helyet foglalna köztük. Egyszerűen elképesztő, hogy szinte bármilyen irányba és szögbe képes mozgatni a fejét, mindezt hihetetlen precizitással és gyorsasággal. Ráadásul ez az intelligens automatika, amely vezérli a komplett rendszert, hogy hiába nincs rajtuk kamera vagy egyéb érzékelő, centikre egymástól mozgatnak fél autókat és mégsem ütköznek össze soha. Azonfelül tökéletesen igazodnak egymáshoz, így sosem kezdenek meg műveletet idő előtt, mindig csak akkor, ha az előző fázist a többi robot már befejezte.
Sokszor egyszerűen csak állok a kerítés mellett és bámulom a mérnöki világ ezen csodáját.
Be kell valljam, még olyan is előfordult hogy a szünetemet azzal töltöttem ahelyett hogy leültem volna, néztem hogyan dolgoznak, hegesztenek és pakolnak.
Ezeknek a fejeknek van egy olyan beütésük, mint a District 9-ban az idegenek fegyvereinek, amelyek teljesen hasznavehetetlenül állnak, mindaddig, amíg a megfelelő kéz hozzájuk nem ér, és be nem indítja őket.
Ezek az emelőfejek is olyanok, egy nagy rácsszerkezet, rajta csupa apró fogó és tappancs, amelyek magatehetetlenül pihennek. Majd amikor a robot dokkol, egy tompa szisszenés, ahogy a vákuum pumpa kapcsolódik, s aprócska ledek felvillanása jelzi, hogy sikeres a kapcsolat, majd egy óvatos mozdulattal leakasztja a tárolóról és egy pillanattal később már lendül is tovább, hogy körülöleljen egy újabb hatalmas alkatrészt, amelyre rácuppanva tovább tudja majd helyezni azt a következő állomásra.
Mivel azonban a robotok másra nem alkalmasak, mint ponthegesztésre és a karosszériák áthelyezésére, így az új alkatrészek behelyezésénél, vagy vonal menti hegesztésnél már szükség van emberi kézre.
Ez pedig úgy történik, hogy a kerítést helyenként kapuk szakítják meg, ezek az "állomások", amelyek mögött a munkások állnak és várják, hogy a megfelelő pillanatban felnyíljon a kapu, s az eléjük érkező autórészletbe belehelyezzenek vagy akár hegesszenek kisebb-nagyobb alkatrészeket.

Hegesztésre felkészülve várom, hogy felnyíljon a kapu
Háttérben egy kész MINI és egy BMW X3 teljes karosszéria, kiállítva, tele a munkások aláírásával

Ahol én beosztva vagyok az is egy, illetve két ilyen kapu, amely egy teljesen hétköznapi merev garázskapunak néz ki, amely felfelé felnyílik nagyjából 2 percenként. Az alkatrész amely a kapu mögött vár, az pedig a Mininek a teljes jobb oldali oldaleleme, vagyis egy olyan karosszéria elem, amely magába foglalja a hátsó lámpa, az ajtók, és a hátsó kerék helyét, és egészen az első kerékig/ motortérig tart.
Ebbe kell az első kapunál két kisebb műanyag és alumínium alkatrészt behelyezni a megfelelő helyre, majd kis kallantyúkkal rögzíteni, valamint egy, az első szélvédő és az ajtó közti "fal" helyére egy nagyobb merevítő lemezt, amelyet előzetesen elő kell készíteni, kis gumi csíkokkal és műanyag alkatrészekkel ellátni. A másik kapunál pedig az üléseket rögzítő ökölnyi, de masszívabb fém alkatrészeket kell betenni, valamint az előző kapunál behelyezett merevítőlemezt két helyen egy-egy rövidebb vonallal behegeszteni.
Majd amikor az ember elkészült, megnyomja a "tovább" gombot, a kapu lezárul, a gép átöleli és megragadja az egész elemet, majd kiemeli és odébb teszi, aztán rövid hegesztési munkák, majd jön a következő elem, és kezdődik az egész elölről.

Ama bizonyos "jobboldali oldalelem", amelyen alapvetően dolgoztam 

A művelet, mint látszik, nem éppen bonyolult, azonban a neheze abban rejlik, hogy naponta 220-szor kell ugyanazt a két pontot meghegeszteni, ugyanazzal a precizitással és gyorsasággal, mindegy, hogy hajnali 5-kor, vagy éjfél után, mert ha hibázunk, kiakasztjuk a robotokat a ritmusból és meglassul a rendszer, amely által nem készül el az előírt napi autó mennyiség és az túlórázáshoz vezet.
Egyszóval, pörögni kell, kilenc órán át, megállás és sokszor leülés nélkül.
Persze azért bele kellett tanulni és bizony volt vagy ötven autó, mire hiba mentesen mentek a dolgok.
De valahogy mégis a hegesztés a legszebb része a munkának, valahogy van egy különleges hangulata, az egész illat, amit a friss hegesztés füstje áraszt, vetekszik az éppen elkoppintott gyertyáéval. Közben az embert áthatja egyfajta hivatástudat, ahogyan áll, a teljes védőfelszerelésben, karjára felhúzva a megégés ellen egy kevlar ujj, kezében a sisakkal, másik kezében pedig a hegesztőpisztollyal, s csak áll és várja hogy felnyíljon a kapu, s belépjen a csatatérre. Mint gladiátorok az ütközet előtt, csak mi nem az életünkért, hanem a fogyasztói társadalom határtalan igényeinek kielégítéséért küzdünk, nap mint nap.

A sisak, a szemüveg, a kesztyű, a hegesztőpisztoly és a kevlar védőujj