Hanem amiatt, mert a minap megállapítottam, hogy lassan ott vagyok, hogy 30 hónapja költöztem ki Grazba. Vagyis kétésfél éve.
És ez igazából eléggé sok, mármint ebben semmi meglepő nincs, nyilván világos volt, hogy 3-4 évre "szerződöm", amikor aláírtam a beiratkozó ívet, csak hát időről időre egyre durvább visszanézni, amikor valami mérföldkő-szerűséghez érek.
Ezen aztán eltűnődve elgondolkodtam, vajon "mennyi az annyi", vagyis hogy mióta elkezdtem ezt az egészet, mennyi pénzt invesztáltam ebbe.
Nyilván az van, hogy pénzről, keresetről, ilyesmikről nagyon érintőleg szoktam beszélni, hiszen ez ugyan baráti szinten egy más dolog, egymás között szerintem kifejezetten nem illetlenség ilyenekbe belefolyni, ám mégis, tágabb értelemben, külsőleg furcsán, mitöbb kellemetlenül tud hatni, ha az ember konkrét összegekkel kezd el előjönni.
Mégis azt gondolom, hogy bizonyos tekintetben eljött az ideje, hogy erről is szót ejtsek finomabb formában, hiszen mi, akik nem ösztöndíjjal tanulunk külföldön, akik nem tehetik meg, hogy komoly otthoni támogatással éveket külföldön töltsenek, és akik nem Erasmussal jöttünk, egyfajta "úttörők" is vagyunk, akiket az egyszerű kalandvágy, az otthonról hozott hamuba sült pogácsa, és persze a tény, hogy 2011 májusától szabadon vállalhatunk munkát idekint, az hozott erre.
Hiszen mindig is voltak ösztöndíjak, nagyon komoly tanulók, csereprogramok és sokminden más. Ám az, ami az utóbbi években megnyílt, hogy mezei fiatalok, akiket legfeljebb szorgosnak lehetne titulálni, de semmiképpen sem tartoznak az elit iskolák top diákjaihoz, mégis felvételt nyerhetnek Nyugati egyetemekre, és lehetőséget kaphatnak arra, hogy minimális - a hazai realitásokhoz mért - háttérrel nekikezdjenek tanulmányaiknak, a szabad munkavállalás szellemében, kvázi önfinanszírozva magukat, ez szerintem egy kifejezetten újkeletű dolog, ha tetszik, hullám, amelyben elnézve a közvetlen környezetem, vagy akár tágabbra téve a mércét, azt tapasztalom, hogy újoncok vagyunk, tapasztalatlanok és fiatalok, egy olyan helyzetben, ahol nincs jó előkép, példa, gyakorlat, csak a talpraesettség és talán az, hogy idővel egymás tapasztalataiból egy reális előképet kapva tervezhet magának a jövő.
Mert meggyőződésem, hogy a külföldön tanulás, akár a jobb egyetem, akár csak a kalandvágy miatt, de egyfajta "divat" hullámmá kezd válni, amely egy kifejezetten pozitív dolog, főképp, ha a mindenkori kormányok tevékenységei ellenére, lehetetőség marad a hazatérésre, és az eredeti cél, avagy a megszerzett tudás/tapasztalat tényleges kamatoztatására. Mindegy hogy most a doktori, mester vagy alapképzésekről beszélünk.
Most kivételesen a kormányról nem ejtenék egyébként több szót, nem tartanám fair-nek, a jelenlegi helyzetben, a Kossuth tér helyett a szobámból való hangadást.
Na elég az hozzá, hogy úgy döntöttem, majd kétésfél év kintlét és lényegében önálló élet után számot vetek a helyzetemmel.
Ennek egyik legelemibb alapját egyébként az adta, hogy tulajdonképpen eljutottam arra a szintre, hogy én elfáradtam. Mármint, hogy így tényleg.
Több mint két éve folyamatosan dolgozom heti 10/20/30/40 órás beosztásokban, különböző intervallumokban és helyeken, miközben mindez kizárólag azt a célt szolgálja, hogy egyébként főállásban elvégezzek egy műegyetemet, amelyet minden erőfeszítésem ellenére sem fogok tudni a "Mindeststudienzeit" alatt teljesíteni, legfeljebb a tolerancia idővel megtoldva.
Hát van ez így, szerintem ez jócskán nekem okozta a legtöbb nehéz éjszakát, de ki tudja...
Na és ez megérlelte bennem annak a vágyát, hogy ezt lassan befejezzem. Mármint igény szerint az egyetemet is, de elsősorban a túlzott munkára értem.
Ez persze nem megy magától, ámde fokozatosan kezdett úgy festeni, hogy erre nyílik keret, mégpedig olyan formán, hogy menetközben sikerült annyi pénzt félretegyek, hogy ez talán valamiféle hátteret nyújtson.
Úgyhogy kiszámoltam, hogy ha márciustól - ahol is a szerződésem jelenlegi formájában éppen amúgy is lejárna - a heti munkaórákat le tudnám redukálni ~10-re, vagyis heti 1 napi munkára, akkor egy bő évet mindennemű komoly arcvesztés (felépített és megszokott életszínvonal) nélkül prezentálni tudnék.
És ez egy jó kilátásnak tűnik, teret adva végre annak, hogy szinte kizárólagosan az egyetemmel foglalkozhassam.
Igazából engem az egész visszatekintésben leginkább az foglalkoztatott, hogy megnézzem, "mi lett volna, ha", vagyis akkor, ha mondjuk nem kellett volna dolgozzak egyetem mellett, vagy mondjuk csak kevesebbet, esetleg előre ledolgozva félretettem volna pénzt az egyetemre?
Ugyebár ezek érdekes kérdések, amin az ember jó ha elgondolkodik, pláne ha még az egész előtt áll.
Nekem nyilván innen nézve már más kérdés, mondhatjuk úgy is, afféle sovány vigasz, hogy eleddig annyit dolgoztam, mintha 13 hónapot húztam volna le teljes állásban, továbbá 10 hetet a Magna Steyrnél, ami gyakorlatilag egy év plusz két nyarat jelent, tehát annyit, mintha a plusz tolerancia évet munkával töltöttem volna, amiután egyenesben elvégezném a 3 év Bsc-t. Nyilván ez is egy alternatíva lett volna, de ez így még foghíjas, mivel az így összetákolt pénz - azontúl hogy értelemszerűen önfenntartás miatt egy része helyből visszaforog - mindössze további ~28 hónapot fedezett volna...
Meg persze feltételezné, hogy a 3 éves képzés alatt az ember egyszer sem botlik meg. Hmm...
Ha valaki engem kérdez, a tökéletes megoldás valahol a kettő között rejlik.
Igazából én a legtöbbet heti 20 órában dolgoztam eddig, ami egy átlagos egyetemi héten még betolható, keresetileg pedig pont az elég fölé lő kicsivel. Ez osztrák viszonylatban egy havi 600-650€-s fizetést szokott jelenteni, (mindez kollektívan évi 14x) ha egy tipikusabb kvalifikáció nélküli diákmunkáról van szó. Mivel a lakbérek - igen általánosítva - olyan 220-330€ között mozognak, ebből azért nehéz nem megélni. (Persze ez Graz, Bécs picit drágább, de heti 20 órából ott is meg kell tudni lenni). Én mind a lakhellyel, mind a munkahelyemmel kissé különcnek számítok, de nagy eltérések nyilván nálam sincsenek.
Személyes rekordom valahol a 340€-nál landolt egyszer, egy teljes havi appanázsra, de az a nagyon szűkös időszak volt, kenyérlevessel, párizsival, zéro kikapcsolódással. És hát hosszútávra nem lehet amortizációs díjak (új ruha, füzet, stb.) nélkül tervezni.
Ezért is álltam át a 20 órás verzióra amint lehetőség nyílt.
Ámde ennek a többlet keresetnek is jócskán megvan a maga árnyoldala. Először is a munkabeosztás, amit ráadásul minden új szemeszterre át kell varrni. Aztán maga a tény, hogy 20 óra az heti 2.5 nap munkát takar, ha nem valami nagyon alternatív beosztásba kerül az ember. Namost amikor beindul az egyetem, jönnek különféle laborok, néhány alkalmas extra kurzusok, zárthelyik, teljesen össze-vissza időpontokra, akkor már élesedik a helyzet, aztán amikor jönnek a vizsgák, ott törik el igazán a mécses..
Ha valaki nem olyan szerencsés mint én, és kevésbé tudja flexibilisen kezelni a heti munkaóráit, az bizony hamar egy totális idő-katasztrófába kerül, ahol folyamatosan vagy a munka, vagy az aheti leadandó/vizsga/stb. kerül veszélybe. És persze tudjuk mi ennek a vége, amikor a munka fix, anélkül nincs üzemanyag, az egyetemen meg "lehet" csúszni... Hát bizony brutális lavina indul ott meg, aminek a végén nagyon sovány kreditszámokat lehet felmutatni.
Az a durva ebben, hogy nem attól őszül meg az ember, hogy ledolgozzon x-órát és utána még leüljön tanulni, hanem attól, hogy minden nap egy folyamatos idő menedzselésről szól, hogy mindig up to date-nek kell lenni minden jövendő vizsgáról és eseményről, és megtervezni hetekkel előre, hogy erre-vagy arra a beadandóra/vizsgára mikor kell nekiállni készülni, mert a kötelező órák és munkaórák mellett alig van olyan nap, vagy napszak, ami maradéktalanul tanulásra fordítható.
És ilyenkor kerül elő a "botlás" fogalma, vagyis az, amikor az ember a saját kvalitásait mellékalkulálva az utolsó pillanatokban - vagy a vizsga után - konstatálja, hogy ez még kevés lesz. És ha bukás a vége, akkor bizony lehet újratervezni, mert ugye egy-egy vizsgából csak 3 van egy szemeszterre, néhány hónapos tolásokkal. Miközben pörög tovább a félév. Így aztán nem meglepő, ha az ember néha két pad közt a földre ül, hiszen hetekkel előre el kell dönteni, hogy mi a sorrend, és hogy vajon két nagy vizsgából melyiket is tegyük le az adott időpontban?
És ugye mindemellett nem ártana még főzni, enni, sportolni... Szóval néha kicsit necces ez így.
Ráadásul a folyamatos munka miatt könnyű csapdába esni, pláne az olyan munkahelyeknél, ahol a túlórát pénzben/szabadságban honorálják.
Ilyenkor ugyanis az egyetemmel, tanulással szemben a munkahelyen minden eltöltött óra azonnali, kézzelfogható eredménnyel jár, annak ellenére hogy közben a valódi hivatásunktól viszi el az időt. Ettől könnyen becsapja az embert a "könnyű pénz" fogalma, amely mind inkább képes felborítani a rendet és a munkát az egyetem elé helyezni. Mert amíg ez egy 600ft-os órabérnél kisebb kockázat, amikor egy-egy napért akár 100€-t is kapsz, egy magunkfajta, otthon szocializálódott lélek már meg tud tántorodni.
A heti 10 óra munka, pláne egy napra sűrítve (ilyenkor ez csak 8-9) nyilván már sokkal élhetőbb dolog, ám azzal még szerencsésebb esetekben sem lehet elég pénzt keresni, szinte mindenképpen kell mellé valami. Egy korábbról összegyűjtött alap, egy otthoni folyamatos kiegészítés, vagy valami. Ezek hiányában ez sajnos nem téma.
Az igazi arany középút valahol mégis ez, illetve a heti 16 óra, ami "csak" heti 2 nap munka (mert ugye az a plusz 4 óra hiába csak 4 óra, arányosan a legrosszabb verzió, mert minden egyéb, odaút, visszaút, ebédszünet, stb. mellé társul, így a fél napot elviszi) között lehet.
Utóbbinál ugyanis pont jók a munkában töltött idő arányok, miközben éppen annyit fizet, ami elegendő egy szerényebb életvitel hosszútávú fenntartásához. Hátulütője, hogy ilyen beosztást a legnehezebb találni, mert mindenütt a 10-20-30-40 órás verziók léteznek, ha egyáltalán, részben eleve a különböző adókulcsok miatt.
Most a féléves heti 30 órás kilengésemről nem ejtenék sok szót, az egyértelműen szükséghelyzet volt, az egyetemet tekintve viszont szomorú, kemény 9 kredites mérleggel zárva.
Öröm az ürömben, vagy hogy szokás ezt mondani, hogy ezáltal viszont kialakítottam egy komoly hátteret, ami mind a mindennapokra, mind pedig a jövőben kezdődő csökkentett munkaidőre előnyösen hat.
Nyilván az egyetem nincs ingyen ilyen módon otthon sem, pláne azok számára, akik nem otthonról járnak be. Ugyanakkor ez mégiscsak egy másik helyzet, amiben talán érdemes megnézni, mennyibe is kerül az, hogy az ember itt tanul komoly éveket.
Ezek persze csak a saját tapasztalataim, korántsem feltétlen reprezentatív.
Mindenesetre aki ilyenre adja a fejét, az készüljön fel egy hullámvasútra. Szerintem.
