Harmadik műszak

Sokan megvádoltak mostanában azzal, hogy tulajdonképpen nem is írom már ezt a blogot.
Namost szeretnék ezzel nem egyet érteni sőt hevesen tiltakozni, de a tény az, hogy valóban nagyon elenyésző az utóbbi idő aktivitása, illetve ha az egészet kivetítve egy átlagot néznénk, bizony az is posztonként másfél hónapra jönne ki.

Mindenesetre ezen igyekszem majd változtatni, hogy legalább néhány hetente legyen valami, hiszen azért történések mindig vannak, még akkor is, ha nem jut rá idő, hogy leírjam.

Na de, hol is kezdjem a sztorit?
Talán a címnél, úgy mindjárt beljebb leszünk.
Történt ugyanis, hogy még nyaralásból visszatérve a főnököm azzal fogadott, hogy októbertől a kollégám elmegy, így az ő általa vitt heti 20 órás projektmunka felszabadul ismét, amelyből én egy kívánt szeletet nyugodtan elvihetek, ha gondolom. Ez lehet akár csak egy hónapra, és akár csak heti 5 plusz óra is, ahogy akarom.
Namost ez nekem hogy úgy mondjam igencsak kapóra jött. Eleve így az iroda felett ismét "egyeduralmam" volt, ami a harmadik szemeszterrel járó friss órarend tekintetében igen ideális volt, hiszen hétfőtől szombatig akkor és úgy oszthattam be magam, ahogyan akartam, senkihez nem kellett alkalmazkodjam.
Mindemellett pedig lehetőségem nyílt egy emelt óraszámú munkára, amely a tervezett tartalékképzési projektembe, illetve a laptop vásárlási terveimbe szintén passzolt.
Mindehhez persze fontos megjegyezzem, hogyan jutottam mégis erre az "állatságra", hogy bevállaljak heti 30 óra munkát nem hogy egy egyetem, de egy gépészképzés mellé.

Volt ennek ugyanis egy olyan előzménye, amit úgy hívnak: a második félév.
Ez az első erős felütésű 3 hét után egy elképesztő semmittevésbe torkollott, ahol zh-kat, vizsgálat buktam, gyakorlatilag semmit sem tanultam, ámde cserébe mindennap söröztem, lazultam, élvesztem a tavaszt, amíg nem lett nyár. Ez persze szuper volt, csak éppen mérsékelten hasznos, pedig még igyekeztem is bebújtatni amögé, hogy bizony most már február óta heti 20 órában dolgozom, alig érek rá tanulni, de igazából rá kellett jöjjek, hogy ez - már bocsánat, de - bullshit, nagyon nem a kapacitásaim maximumán pörgök.
Így határoztam el, még szinte kifordulva július elején a statika vizsgáról, hogy rendben, az első év volt a "megszokás éve", hogy felmérjem mi a helyzet, de a második év bizony a határok feszegetéséről akarom hogy szóljon, hogy lássam mit bírok, hogy majd utána a harmadik évben már a konszolidált, ámde céltudatos módon tudjak a lényegre koncentrálni.
Ebbe pedig tökéletesen belepasszolt az a tény, hogy akár heti 30 órában is dolgozhatok.

Namost ez tényleg a felső határ.
Tudom hogy ez a munka nem fizikai, hanem irodai, ülős, szellemileg nem megerőltető, de 30 óra az sok bármiből, ha mellette még van egyetem és tanulás. Márpedig ezen drága félévünk nagyon nehéz, tele hétről hétre kötelező beadandókkal, házifeladatokkal.
Így jutottam el november közepére abba a bizonyos "BME 14. hét" - stádiumba, amikor is ki se látok a teendőim közül, csak próbálok túlélni, tekintve, hogy az egyetem-tanulás-munka egyveleg egy heti 70 órányi aktív tevékenységet hoz össze, ami mellett még igyekszem eljárni gyúrni és persze főzni se ártana, ha nem akarom minden pénzemet a menzán/étteremben/utcán elkölteni.
Szóval ez néha nem egyszerű, de tetszik az a tudat, hogy kipróbálom mit bírok és hogy tudom azt is, hogy ez valójában ennél jóval többről szól.

Először is a munka szerződésem február végén lejár, ami a már fentebb említett helyzetet szüli, miszerint félre kell tegyek, tartalékot kell képezzek, különben könnyen hoppon maradhatok, ha nem hosszabbítanak szerződést, ami azért fordulhat elő, mert én eredetileg valakit helyettesítek pillanatnyilag.

Ezen felül, tetszik - nem tetszik, de előfordul, hogy nekem kell támogatást nyújtsak, amihez bizony szintén elő kell tudni teremteni a szükséges hátteret.

Továbbá, bár ez jócskán a dolog élvezeti feléhez kapcsolódik, ahogy fentebb említettem, egy új laptop is nagyon megérett őszre, így erre is kellett szedjek egy keretet, amely össze is jött, és nagyon szerencsésen, a főnökömön keresztül sikerült vegyek egy ultrabookot, alig használtan, de elég komoly árengedménnyel.

És mit mondjak, amit tavasszal kétszeri nekifutással sem bírtam letenni vizsgát, azt most ezen helyzet mellett sikerült, ami tökéletesen szimbolizálja, hogy ez nem a munkáról, hanem csak a kapacitások és a rendelkezésre álló idő jó kihasználásáról szól.
No meg persze arról, hogy megtanuljam értékelni, milyen ha szabad egy szombat, vagy akár csak egy-egy délután.

Na de, volt itt még más is, ez inkább csak a keret sztori, a többiről hamarosan...