Jein

Így az előző bejegyzések címei után egyébként sokminden más is lehetne ennek a címe, úgy mint 9/8? Esetleg 4 év, de még küzdeni kell...?

Mindenesetre hogy érthetö legyen, lelövöm a poént már a legelején: NEM fejeztem még be az egyetemet, söt egészen hajmeresztöen nem úgy haladt a projekt az elmúlt félév, de leginkább akár év alatt, ahogyan annak "kellett volna" mennie.

Persze most a "kellett volna" alatt azt értem, hogy amit kitaláltam magamnak és amit ennek megfelelöen kommunikáltam is.

Ennek volt pár oka, így megpróbálom ezeket csokorba szedni:

Maga az egyetem
Ahogy így haladtam elörefelé a dolgokkal, egy idö után az alakult ki, hogy bár vannak lemaradva vizsgáim, amiket tologatok magam elött, a legtöbb, söt február végére az összes olyan tárggyal, ami aktív jelenlétet igényel az egyetemen, végeztem. Tehát maradt egy kissé kusza, szemesztereken átívelö vizsgahalmaz, kvázi mint vizsgakurzus, amiket tetszöleges sorrendben és idöpontban le kell tegyek. Ez elsö blikkre nekem is nagyon szimpatikusnak hatott, hiszen nincsen stressz, szépen egy-egy adott vizsgára lehet készülni a könyvtárban, egyszerre egyre, kvázi szuperintenzíven, folyamatosan, aztán vizsga, majd jöhet a következö. Ráadásul ugye március óta már csak heti 1 nap munka mellett.
Namost ebbe a dologba tualjdonképpen két nem várt kísérö jelenség zavart bele.
Az egyik, hogy ez úgy nézett ki a realitásban, hogy nagyjából mindennap, mindennemü kötelezö jellegü idöpont, alapvetö keret és számonkérés nélkül, idöben felkelni, bemenni a könyvtárba, leülni tanulni, majd hosszú órák kemény munkája után hazamenni, és ha épp nincs semmi aznapra kinézve, akkor csak szimplán másnap folytatni.
Mindezt úgy, hogy tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy mikor kelek, meddig reggelizem, mekkora a kávészünet, hány újságcikket olvasok el aznap, meddig maradok bent este és úgy általában minden, miközben a hön áhitatott vizsga valahol 2-3, ínyencebb darabok esetében akár 4-6 hétre van…
És ezt nem panaszkodásból, csak mint helyzetismertetö írom. Ugyanis január óta gyakorlatilag ez van, amiben az üde színfolt az, hogy legalább hárman, tanulócsoportként járunk össze, amitöl ez nem válik annyira monotonná.
Mindenesetre ha ezt mint vizsga nézzük, akkor kijelenthetjük nyugodtan, hogy én ebböl többé-kevésbé az elmúlt idöszakban megbuktam. Elég rendesen.
Anno már a 13. osztályban megnyalt ez a helyzet, hogy nehezen tudok hónapokra elöre készülni (akkor éppen matekból és németböl) úgy , ha fellazul a keret körülöttem, és ettöl egy kicsit minden relatívvá válik. Ahogy aztán az érettségim is, relatív(e), jó szar lett! A német nyelvvizsgám meg csak sokadjára lett meg. Jó hogy felsö, de akkor is.
A másik kellemetlen mellékhatása ennek az állapotnak, hogy bár ez nem új jelenség, de itt csapott meg úgy igazán, hogy ugyan itt mindenböl van mindig vizsga, de csak háromszor egy félévben. Ergo átlag 2 havonta. Namost amikor egy ilyen erös közepes készülgetés után, - monjduk esetleg az utolsó 1-2 hét legalább a megérkezett nyomástól már egészen hasznosan telik -, de szóval mégis bukta lesz a vége, hogy na ott mi jön?! Mert még jószándékot feltételezve, egy komoly készülés mellett is simán becsúszhat egy elszámolt példa, egy elnézett érték, aztán hopp, ment a levesbe. Amivel a probléma önmagán túl pontosan az, hogy amíg az aktív egyetemi idöszakban emellett beadandók, laborok, zh-k és miegyebek futottak, amitöl egy-egy bukta igazán kirívónak sem hatott, - hiszen ment mellette a többi -, addig itt a mérleg szerinti eredmény egy nagy semmi! És máris elment pár hét. De ami a lényeg, hogy oké hogy újra kell menni, igenám, de a következö alkalom 2 hónap múlva jön. Aztán lehet okoskodni, hogy van-e olyan vizsga, ami befér közé, ha egyáltalán van belöle idöpont. Valahogy nem ideális, na.
Ettöl még ez van, ezt dobta a gép, csak gondoltam leírom, hogy momentán egyrészt így néz ki a történet, továbbá, hogy én ezt az “akadályt” eléggé felemásan vettem, különösen ami a tavaszt illeti.

Kis háttér
Kicsit visszamenve az idöben, tulajdonképpen tavaly összel indult el valami, olyan szeptember vége körül. Akkor tört rám egy elementáris honvágy és a tudat, hogy én ebben az állapotban nem nagyon terveznék itt többet hosszútávra.
Ez egy belülröl, nagyon mélyröl jövö valami volt, amit egyfelöl jó volt megélni, másfelöl nagyon elragadott. Akkor úgy gondoltam még, hogy végezhetek mostanra, így konkrétan a semmiböl berepült a pálya közepére az a kérdés, hogy akkor most hogyan is tovább?
Merthogy hiába a heroikus küzdelmek, hiába a több év kemény munka, én még mindig bizony egy Bsc-t iparkodom letenni, ami elméleti síkon korántsem a klasszikus végállomást kéne jelentse. Viszont amíg az egyik oldalon az mozgott bennem, hogy amiért én kijöttem, annak ez csak az elöszobája es hogy mindig is az Msc foglalkoztatott, addig a másik oldalon megjelent az egyszerü kimerültség, honvágy, és a kérdés, hogy mi végre az egész, ha nem tudom igazán kiélvezni?
Ez pedig egy feloldhatatlan dilemmának mutatkozott,
sok, már már pánikszerü agyalást és megoldáskeresést elöidézve.
Körülbelül március elejéig volt ez nagyon aktívan jelen, akkor döntöttem el, hogy, minekutána biztosan leghamarabb október körül végezhetnék, inkább maradok egy évet még, kihasználva a lehetöségeket, aztán majd alakul. Úgyhogy ha úgy tetszik, nem oldottam meg a kérdést, de legalább feltettem a polcra, hogy addig se ezzel foglalkozzak, megjegyzem szinte teljesen feleslegesen.

De ez sok energiát elvitt akkor, az biztos.
Pedig mint láthatjuk, hol van itt még hogy ezt el kéne döntsem, ugyebár?!

Jó lenne végre egy nagyot aludni

Írhattam volna ezt is a háttérhez, de ez megint egy másik síkon mozog, orvosi síkokon, így ezt inkább külön szedtem.

Dióhéjban az van, hogy egy jó ideje elképesztö módon fáradt vagyok, így átlag folyton, közben gyakran fájnak, zsibbadtak a lábaim, ami egyre intenzívebben jelentkezett, tavaszra nagyon leuralta a napjaimat. Emellett gyakran vagyok beteg, mindig ugyanúgy, mindig 2 hétre, persze mindig a legjobbkor és úgy egyáltalában taknyos vagyok állandóan.
Namost ez így egybe szép, részben nem is olyan új, viszont az hogy mitöl van, pláne az egész miért jelentkezett egyre inkább mostanában, de legalábbis láthatóan az elmúlt években, nemtudom.
Ellenben egy nagyon zavaró jelenség, ami kísér már régóta, de megoldani, söt, még csak megfejteni is csak mostanra sikerült.
Persze ez nyilván rajtam múlott, de hozzá tartozik, hogy egyrészt azért igyekeztem ezzel foglalkozni, csak mire igazán észrevehetövé vált mondjuk, hogy állandóan fáradt vagyok, vagy éppen ugyanúgy beteg, az azért idöbe telt. Másrészt mindezt – különösképpen a fáradtságot és a lábfájást – eléggé nehéz elmagyarázni a háziorvosnak, plane úgy, hogy én elötte az alvásklinika létezéséröl sem hallottam, nem hogy kérjek oda is egy beutalót.
Na mindenesetre tavaszra annyira elhatalmasodott ez, hogy a többiek heves unszolására végre nekiálltam kideríteni, hogy akkor most mégis mi is van. Úgyhogy egy többszöri fül-orr-gégész, CT, alvásvizsgálat után eljutottam 2 csatornán át oda, hogy egyfelöl lesz egy orrsövénymütétem, ami a betegségeket, taknyosságot és úgy alapvetöen sokmindent javítani hivatott, továbbá augusztus végén azt is megállapították, hogy súlyos obstruktív alvás apnoe szindrómám van. (ún. OSAS).
Ez a kellemetlenebbik része, viszont hihetetlen élmény hogy ez végre kiderült. Tényleg nagyon sokáig küzdöttem ezzel a problémával, ráadásul úgy, hogy ezt nehéz hitelesen elöadni, hogy nem valami egyszerü okból vagyok fáradt. És persze mindenekelött magamat meggyözni ugyanerröl, hogy nem a matrac, a stressz, a vashiány, vagy valami olcsó életvitelszerü probléma okozza, hanem itt tényleg gáz van.
Az meg hogy ekkora, arra sokan nem gondoltunk, kezdve az orvossal, hiszen ez tipikusan túlsúllyal küzdö embereknél szokott elöfordulni, rólam meg az nehezen mondható el.
Véletlenül sem szeretnék persze abba a hibába esni, hogy erre rákenjem azt hogy nem lettem kész 4 év alatt a Bsc-vel, hiszen majd ha ez elmúlt/orvosolva lett - a héten kapok egy cPAP maszkot alváshoz, továbbá ugye az orrsövénymütét is lesz, noha csak januárban - derül ki, hogy egyáltalán bármit számított-e ez az alapvetö napi teljesítöképességemben, akár a klasszikus értelemben, akár olyan rejtett módon, mint a csökkent koncentráció képesség, esetleg a mélyalvás hiánya miatti heveny memorizálási gondok. Kiderül. Viszont legalább talán megoldódik záros idön belül és végre nem úgy indul a napom, hogy már azelött elment töle a kedvem, hogy elkezdödött volna…

Azért még mindig kerek a világ

Sajnálatos dolog, hogy nem alakult úgy ez az elmúlt, föképp félév, mint ahogyan lehetett volna.

Úgy terveztem, hogy mostanra a legvégére jutok, és ha mégse, akkor is már csak a maradékot kísérgetem, miközben elkezdek a szakmában dolgozni. Ehhez tökéletes alapot adott a január-február, ami még kifejezetten ígéretesen haladt. Aztán valami eltört.
Amikor május elején, elöször egy komoly vizsga bukása után realizáltam, hogy fel kéne állni, és újrastrukturálni a rendszert, majd pár nap után elöször az iszonyú fáradtság és lábfájás, majd a klasszikus 2 hét betegség beütött, törölve a terveket, na utána realizálódott, hogy bizony ez nagyon nem most lesz befejezve.

Akkor egy soha nem látott depresszióba estem amúgy, ami engem is egészen meglepett.
Nyilván nem segítve persze azon se, hogy érdemben elörehaladjak.
De aztán valahogy alakultak a dolgok, június végére csak sikerült egy nagy vizsgát lenyomni és bár ez vajmi kevés, legalább el tudtam menni nyugodtan a nyárba.

Közben, bár nem tudom hogy a végén mi lesz belöle, de amikor még nyáron szerettem volna Bsc munkát írni, amit aztán az említett körülmények miatt elnapoltam, elfogadták a saját ötletemet mint témát, így ha ez marad, akkor például ilyen jó dolgok is jönnek még, mint hogy egy saját ötleten alapuló szerkezetet megvalósítsak, vagy de legalábbis valamilyen szinten realizáljak.
Közben a körülmények még mindig tökéletesek, sikerült meghosszabbíttatni a támogatást, így február végéig továbbra is csak heti 1 napot dolgozom, ugyanaz az emelt fizetés mellett. Továbbá ezért a félévért sem kellett még fizessek, mert ehhez még dolgoztam eleget elözö évben.
Emellett el is költöztem közben ismét, felbontottuk a korábbi lakást végül augusztussal és most azóta egy 2-es WG-ben lakom az egyik csoporttársammal. Gyakran vagyok Brnoban is.

Szóval minden teljesen jó igazából, mostmár csak bírni kell szusszal a végéig.

De prognózist nem akarok mondani, ebben még kemény hónapok vannak…

8/8

Ezt most erősen lekopogom, de úgy néz ki lassan valóban révbe érnek a projektek és én 4 év, 8 szemeszter alatt befejezhetem a Bsc-t idekint.

Ez persze még sokmindentől függ és elég komoly munka van még hátra, de bizonyos értelemben azt hiszem az oroszlánrészén túl vagyok.

Egyrészt januárban megcsináltam az utolsó labort és később az utolsó gyakorlatot is, aminek legnagyobb előnye, hogy nem tudok többet félévekben mérhetően csúszni, mert minden olyan tárgy, amiből nincs vizsgakurzus, már mögöttem van. 

Ezzel végképp megágyaztam annak, hogy a most következő időszak innentől már csak egy egybefüggő vizsgaidőszak, amiben ugyan lehet csúszni egy-egy sikertelen vizsga miatt néhány hetet, de valójában ez jó esetben már elenyésző és így csak egy tetszőleges sorrendben fel kell hajtsam a megmaradt vizsgákat. Amiből persze azért akad még néhány.

Ezenkívül két nagyon jó dolog történt még, ami ténylegesen közelebb vitt az egész befejezéshez:

Egyfelől nyertem egy ösztöndíjat, amely ugyan egy egyösszegű történet, és nem is akkora összegű, hogy az a továbbiakban teljesen tehermentesítsen, ám mégis egy nagyszerű dolog és egyben segítség, hogy az elmúlt egy év kicsit szűkösebb életvitele után a felgyülemlett beruházásokat elrendezhessem. Ez tényleg nagyon jól esett, hiszen ráadásul ez az első külső támogatás, amit a tanulmányaim alatt kaptam.

A másik dolog pedig, hogy jövő héttől, vagyis márciustól öt hónapon keresztül ismét csak heti 8 órában fogok dolgozni, ami talán messze a legjobb dolog ami történhetett, mivel ez elképesztő könnyítést jelent az eddigi 20 órához képest. 

És hogy ez mégis hogyan lehetséges?

Van itt egy olyan dolog, amit úgy hívnak "Bildungskarenz", ami magyarul nagyjából annyit jelent, hogy fizetett továbbképzési szabadság. 

Ez azt takarja, hogy ha valaki legalább egy bizonyos időt meghaladóan egybefüggően dolgozott, mindezt természetesen olyan heti óraszámban, ami már eléri az adót is fizető sávot, akkor lehetősége van megigényelni ezt, amennyiben valamilyen akkreditált továbbképzésen részt vesz.

Lényege, hogy így lehetőség van hónapokat - akár megszakításokkal többször is - szinte kizárólag a továbbképzéssel foglalkozni, miközben nemcsak a munkahelyet tartják fenn, de az államtól a munkanélküli segélynek megfelelő összeg támogatásként jár. Mindehhez hozzájön, hogy heti 8-10 órát lehet még mellette dolgozni, akár azonos munkahelyen, így garantálva, hogy aki ezt igénybe veszi, annak ne kelljen a képzési szabadság ideje alatt különösebb anyagi problémákkal küzdenie. 

Nos ez elméletileg egy abszolút win-win szituációt teremt, hiszen a munkaadót sem terheli plusz teher, amíg a saját munkavállalója tovább képzi magát, ugyanakkor ez nálam már némileg csorbul, emiatt is vagyok különösen hálás, hogy ez mégis létrejöhetett.

Én ugyanis nem elég hogy könyvtári alkalmazott lévén gépészmérnöki tanulmányokhoz veszem ezt igénybe, ami kicsit sincs fedésben ezzel, de mindemellett tudható, hogy a képzés befejezése után egy ideális ponton munkahelyet fogok váltani, hiszen lassan ideje belekóstolnom a járműiparba.

Ennek ellenére - mivel ez ugyan lehetséges, ám jogilag nem kötelezhető - sikerült ezt az elmúlt pár hétben elintézzem, így most márciustól július végéig ismét heti 8 órában vagyok és a maradékot ezúttal az állam pótolja ki. 

Ehhez még két dolgot fűznék hozzá.

Egyrészt hogy én erről semmit, de semmit nem tudtam, és az életbe nem is találtam volna meg, ha valaki teljesen véletlenül ezt el nem meséli nekem, ugyanis hiába kerestem sokszor ilyen dolgok után a neten vagy személyesen, ez átlag keveseket érint, így sokan nem is ismerik, másfelől az állami munkaközvetítőn keresztül megy, akikkel meg - szerencsére - nekem sosem volt igazán dolgom. Így aztán ez teljesen elkerülte a figyelmemet. 

A másik, hogy miután megtudtam, első reakciómból elképesztő ideges lettem.

Ez ugyanis akkor, mint villám csapott meg, hogy hát bizony, én egy közel évvel ezelőtt erről semmit sem tudván a magam szakállára prezentáltam ugyanezt, vagyis álltam át hat hónapra 20-ról heti 8 óra munkára, miközben a kieső jövedelmet a saját megtakarításaimból fedeztem.

Na igen ám, de ez iszonyú sok pénz volt, pláne abban mérve, hogy ezt mind egyetem mellett és meglehetősen áldozatos munkával sikerült összeszedjem, ami akkor hirtelen úgy tűnt, az ablakon lett kidobva, hiszen fedezhette volna ezt ez a program is.

Misk Alajos ekkor a távolból sírva tekintett vissza rám...

Aztán még mielőtt teljesen beletörődtem volna a sors ezen trükkjébe, a kollegám felhívta rá a figyelmem, hogy ezt azért ha megpróbálnám megjátszani idén tavaszra nézve, akkor - azontúl hogy ismét jól járok - értelmét nyerné az előző kör is, hiszen akkor a lehetőségeket kimaxolva kétszer is lehetnék afféle egyetemi szabadságon, ami mindjárt ki is csorbítaná ezt az idekerült görbét.

Ennek még adott egy pofont a helyzet, amikor a főnököm közölte, hogy ez jó ötlet lenne, de sajnos a jelenlegi - július óta érvényes - szerződésemmel már nem megjátszható. Mivel az előzőekben említett okból viszont elképesztő ideges voltam még, azonnal más utat is kerestem ennek és egy szerződésekben jártasabb személyt felkeresve végül kiderítettem hogy ez igenis működhet. Innentől pedig már jobbára sínen volt a projekt, amiben persze már a főnököm is készségesen segített.
Azóta pedig az illetékes hivatalnál is elintéztem mindent, úgyhogy a papírmunkán is túl most már teljesen egyenesben minden.

Hát dióhéjban ennyi most a helyzet.

Eközben voltunk február elején síelni, én 5 év óta először, ami már érett, hiszen mióta itt vagyok, nem voltam még síelni, pedig papíron ennél közelebb aligha leszek. (Mint a vasárnapi mise, meg az előző lakhelyem, na mindegy). 

Murauba mentünk, nem a fellelhető legnagyobb síparadicsom, de kezdésnek tökéletesen megfelelt, pláne hogy a szállás sokmindenért kárpótolta az oda érkezőt. 1800m-en béreltünk egy kis hüttét, kellemes kis frissen felújított faházacska, gyönyörű kilátás, alul szauna, a mellette lévő vendégház tornácán pedig egy jakuzzi-féleség, mindezt a pályák közepén, úgyhogy amellett hogy elképesztő kényelmes volt az egész, még egy wellnessnek is elment volna, pláne hogy délután 4-től elég nagy volt a nyugalom, legfeljebb egy ratrak tolatott be a kertbe néha, de azt jó gépész/kisgyerek módjára az ablakra tapadva üdvözöltem.

Amikor így indul a reggel

Jövőhéttől kezdődik a nyolcadik félév, ha sikerül mindent időben letudni, akkor a Bsc-ből az utolsó.

Hogy utána mi jön, az az utóbbi évek legnagyobb kérdőjele számomra. De ez majd elválik még őszre, addig úgyis elég nyilvánvaló a program.