A blogba eddig sokszor az volt az érzésem, hogy rendszerint csak a jó dolgokat írom le, vagy ha nem is csak a jókat, mindenféleképpen szinte csak esemény szintjén írom le a körülöttem folyó dolgokat és nemigen esik szó arról, hogy valójában mit gondolok, vagy hogy érzek egy egy adott pillanatban.
Márpedig mostanában megkerülhetetlenné vált számomra az a gondolat, hogy valójában mit is keresek én itt Grazban?
Mármint, bármilyen viccesen is hangzik, de ez már rég nem az a fajta tündérmese, hogy jó az egyetem, jólét van és ezzel a dolgok zöme el is van intézve.
Nyilván ennek kialakulásában szerves része van az elmúlt hónapok elképesztő megpróbáltatásainak, amelyekre így visszatekintve be kell valljam, senkinek sem kívánnám. S bár lassan elmúlnak, aztán jön a tavasz, új félév, kevesebb munka, mitöbb mintha - bár ezt le kell kopogni - a fény az alagút végén is lassan pislákolni kezdene, mégis ez a kérdéskör mostanában nagyon jelen van.
Merthogy ugye eleve nagyon furcsa érzés az, hogy az ember jószerivel csak "nyaralni" jár haza, mert egyszeriben már minden gond és nehézség átkerült külföldre. Amivel egyszerre válik az otthon fogalma is valami kettőssé, hiszen mindig jó kérdés, hogy vajon itt vagy ott vagyok éppen otthon. Pláne hogy ilyenkor odahaza kvázi vendégségben vagyok.
Félre értés ne essék, az otthon fogalma ugyan tényleg relatív, de "odahaza", azt csak Budapesten vagyok.
Namost ez persze magával hozza azt, hogy odahaza mindezt kizárólagosan egy fajta nyugalom szigetének élem meg és ébreszt az emberben akaratlanul is valamiféle honvágyat, miközben ugyanezzel a lendülettel bontja azt az otthonról naivan ápolt képet, hogy "a nyugat" milyen gondtalan egy hely.
Egyszerre minden itt van már kint, az összes hétköznapi történés, minden gonddal egybevéve, én pedig egyszercsak azon kapom magam, hogy valahányszor hazamegyek és anyukámnál megnyomom a hívólift gombját, az a kis felvillanó fény jelzi, hogy ismét eltelt x hónap, én pedig hazamentem megpihenni.
Érdekes egy helyzet ez és nagyon sok időbe telt mire eleve volt kedvem visszajönni egy-egy hazai látogató után.
Aztán a nyár hatalmasat dobott ezen, valahogy egyszerre megmutatta, hogy a fontosabb dolgok terén, tulajdonképpen az égvilágon semmi nem történt, hiszen eltelt egy év (azóta meg lassan másfél), és mégis a maga módján minden a régi.
Ettől Grazra is elkezdtem másként tekinteni, és úgy felfogni, mint egy hivatást. Ami lehet ugyan kemény, nehéz, de mégsem kell hogy arról szóljon, hogy elmentem külföldre és kiszakadtam mindenből. Egyszerűen csak egy időszak, ami a jövőre nézve felbecsülhetetlen, még ha komoly áldozatokkal jár is.
Mindeközben pedig igyekszem mégsem túl gyakran hazamenni, mert csak egy felesleges elvágyódást generál, ami után nehéz ismét ráállni az itteni életre, ami ugyanakkor ha felpörög szintén hozza a maga szintjét.
Persze apróbb szösszenet, ami tulajdonképpen csak azután esett le, hogy hazajöttem Berlinből, hogy Graz közel azonos méretű Debrecennel, ami így Budapest után kétségtelenül szokatlan. Eleve az egyfajta határtalan jólét miatt Ausztriának megvan a maga kertvárosi idilli hangulata, Graznak pláne, amiből sokszor hiányzik az az otthon megszokott pulzálás.
No meg a helyzet, miszerint majd minden néhai barátom, ismerősöm innen Grazból felment Bécsbe tanulni, kissé kibillentett abból a régi állapotból, amikor tele voltam biztos pontokkal a városban.
Persze ha újra találkozunk itt ott, akkor az rendszerint olyan mint régen, nemrég épp néhány barátnőm volt fent Budapesten Bécsből, ami meglehetősen jól alakult, de az tény, hogy mindezen barátok nélkül Graz azóta számomra mégiscsak kicsit más, de mindenféleképpen távol kerültem attól, hogy osztráknak érezzem magam.
Ami talán szokatlanul hangzik, de aki tartósan él külföldön, beszéli is a nyelvet, nyilván szívesen veszi, ha nem nézik idegennek, és ami engen illet, igen hosszú ideig küzdöttem azért, hogy asszimilálódjak.
Ugyanakkor rá kellett jönnöm, hogy ez itt nem olyan, és lehet majd idővel olyanná válik, és ismét megtalálom magam az egyetem berkeiben, de egyenlőre sokkal inkább alakult ki a helyi - megjegyzem eléggé méretes, a 2007-es időszakhoz képest elképesztően megnőtt - magyar "kolóniával" a kapcsolatom.
Ez persze nagyszerű, mostmár én is másképp állok ehhez, de anno furcsa volt, sokan kérdezgették is, hogy "mi van veled?" , "minden rendben?", hiszen ha valaki egyetemre kerül, rendszerint az ismerettségi köre hirtelen jelentősen megnő, amit nem mellesleg a facebookon keresztül mindenki le is tud követni. Ezzel szemben nekem havonta 1-2 új ismerősöm lett, azok is rendszerint magyarok, ami azt az arányt teintve, hogy évfolyamonként vagyunk 3-5 en, azért nem sok. Aztán rájöttem, hogy nem velem van a gond, nem én égtem ki, csak szimplán ilyen a környezet, ilyenek az osztrákok - kedvesek, imádják ha valaki jól beszéli a nyelvet, de nehezen jut át az ember egy bizonyos határon - és egyenlőre be kell érjem ezzel.
Ugyanakkor az igazi húzóág mégiscsak maga az egyetem, vagyis az a képzés amit itt kapok, - hiszen mi másért is lennék itt -, és azt a világért se cserélném le semmire, pláne, hogy ez csak egy Bsc, a lényeg nem itt lakozik, hanem majd az Msc-nél, arra meg még lesz időm bőven kitalálni, hogy merre is legyen.
