Túl egy éven, túl a nyáron

Bár a nyári szünet hivatalosan még majd egy hónapig tart, lényegében véve augusztus 31.-ével befejeződött az idei nyaram, amely a maga szűk nyolc hetével életem eddigi egyik legpörgősebb nyara volt.
Ezért is gondoltam, hogy kivételesen élményt is beszámolok, mert valahogy ez is egyfajta újdonság volt az eddigiekhez képest.

Bár év közben sem volt túl húzós, sőt időnként kifejezetten az volt az érzésem, hogy ellazulom a dolgokat, mégis szilárd meggyőződésem volt, hogy azért mégiscsak nem egy tingli-tangli életvitelt folytatok, ahol az év alig különbözik a nyártól, hanem hogy igenis kemény az élet és így szükségem lesz egy olyan nyárra, ahol elképesztően fel tudok pörögni és feltöltődni, mert aztán megint jön néhány kemény hónap, amikor ez adott esetben nagyon fog hiányozni.

Mindezt nagyban elősegítette az a tény, hogy életemben először fixen dolgozom, nem sokat, ám annál élhetőbb fizetésért. Ezért már májustól kezdve szisztematikusan kezdtem vásárolgatni, hol repjegyet, hol vonatjegyeket a nyárra, hogy aztán azok árait már ne a nyári büdzséből kelljen kigazdálkodni.
Csináltattam is ezeknek megfelelően egy hitelkártyát, így vígan - de szigorúan odafigyelve - el lehetett kezdeni tervezni és megvalósítani a nyarat.
Mivel még 13. havi fizetést is kaptam, hirtelen egy olyan helyzetbe csöppentem, amit azt hiszem előtte még sosem éltem meg. Nevezetesen, hogy a nyárnak azon highlight-jait, (így szokta hívni azokat a programokat, amik úgy igazán ritkán adódnak, nagyon jók, kihagyhatatlanok, mesélhetőek), amelyekből rendszerint felmerül néhány, de mindig el kellett dönteni, hogy melyikre menjek, mert minden nem fér bele, most egyszerre mind elérhetővé vált. Egyszer csak abban találtam magam, hogy az egyetlen egy akadálya a dolgoknak az idő hiánya, de különben majd minden létező és felmerülő ötletre/programra igent tudok mondani.
Ez gyakorlatilag azokat a válságtól távoli régi jó nyarakat idézte, amikor annyiféle programom volt, hogy jószerivel csak mosni jártam haza.
Nagyjából most is ez történt, csak a mosásokat kiegészítette egy- vagy két nap munka, mivel mint mondtam, az idővel szűkében álltam, és mivel annyi szabadnapom nekem sem volt, hogy 8 hetet nyaraljak, így hébe-hóba az eredeti heti 2,5 napból le kellett dolgozzak párat. Ennek következtében ingáztam Graz és más városok között, olyannyira, hogy augusztus elejére 5000km-nyi vonatozás állt mögöttem, holott még csak egy hónapja ment a szünet.

Óriási szerencsémre, ahol dolgozom, ott a túlórázás egy oly módon bevett szokás, hogy azt később szabadnappá lehet bármikor alakítani. Ennek következtében ha csak tehettem, igyekeztem a napi 5-7 óráimból 9-10 et csinálni, így augusztus végére több komplett napot tudtam szabaddá tenni, anélkül, hogy valódi szabadságot kellett volna kivegyek rájuk.

És hogy miben is merült ki ez a hatalmas nyár?
Hát kezdésnek, épp csak bemelegítőleg elmentem a Volt fesztivál utolsó napjára. Mivel aznap 11-ig még vizsgáztam, így egy igazán jó felütéssel kezdtem a nyarat. Ráadásul mint utóbb kiderült, ez a vizsgám is meglett, amiért bizony küzdenem kellett rendesen. Ciki- nem ciki, de odáig fajult a helyzet, hogy egy barátnőmet kellett megkérjem, vegye kezelésbe a facebookomat, hogy az aktuális jelszó hiányában még a kísértése se legyen meg egy esetleges - rettenetesen hasztalan - facebookozásnak.
És ez működött is, 6 napig nem volt semmi ilyen és tudtam végre tanulni.

No aztán következett egy Amszterdami családi hosszú hétvége, ahová apukámmal utaztunk ki, hogy meglátogassuk a bátyámat. Volt benne városnézés, egy kicsit vidék és még a tengerpartra is lejutottunk. Mondanom sem kell, zseniális volt.

Bros

Aztán voltam kicsit otthon, majd újabb Graz-Budapest-Graz inga után következett, a lassan már tradicionálissá váló nagypapás vakáció, amely azt takarja, hogy nagypapámmal elmegyünk Sopronba, majd onnan át Ausztriába a Semmeringhez és vissza. Ezt idén egy nappal kibővítettük, így már 3 éjszakás lett a dolog, megfűszerezve egy osztrák családi találkozóval is.
Aki látta az "intouchables" - című filmet, az már nem jár messze, bár nagypapám ennél fittebb és a Maserati helyett mi Suzukival nyomjuk.

Aztán újabb ingázás, majd irány Berlin!
Egyik nagy álmom teljesült ezzel, hogy odafelé kipróbálhattam a német vasút gyöngyszemét, az ICE 3 -at, az Ingolstadt-Nürnbergi gyorsvasúti szakaszon, amely lágy 300km/órás sebességgel igyekezett elkápráztatni a kedves utazóközönséget. Bár a közel 13 órás útból ez a produkció mindössze 50 percet tett ki, nagyon megérte a dolog.

Ezt külön le kellett fotózzam

Ez a Berlin egy hat napos kis kiruccanást jelentett, ahol is meglátogattam egy barátnőmet, aki már egy hónapja kint volt, majd 4 nap városnézés után leruccantunk Münchenbe, hogy egy kis bepillantást nyerjünk a bajor sörök világába is, mielőtt még egy parkban aludnánk, majd másnap hazautaznánk. Berlinről ódákat lehetne zengeni, mennyire zseniális város, de ezt most nem kívánom megtenni, elég az hozzá, hogy nagyon jó volt, pláne hogy mindenki beszél németül, ami itt Grazban megszokott, de hogy elutazom ezer kilométert és ott még szebben is beszélnek, az nekem kifejezetten tetszett.

Bernauer Strasse

Ezután megint következett 3 nap munka, majd irány Budapest és másnap hajnalban cserkésztábor.
Illetve a szakavatottaknak roverportya, mivel a nagy részét ez tette ki.
Mit ne mondjak, ez is nagyon jó volt, pláne a tudat, hogy ugyan sajnos már csak "passzív" tagja vagyok a csapatnak, mégis egy-egy ilyen kaliberű programon a mai napig részt tudok venni, annak ellenére, hogy külföldön élek. Persze ez már kicsit másról szólt, leginkább egy baráti társaság összejöveteléről, de hát 10 év után miről is szólhatna másról.

Aztán megint Graz, aztán megint Budapest. De ezegyszer végre egy ideig szünet. Sikerült augusztus végére mégiscsak annyi szabadnapot gyűjtsek, hogy majd 3 hetet egyöntetűen nyaraljak.
Volt ebben Balaton családdal, még egy kis fesztivál, osztálytalálkozó és végül, mint hab a tortára, egy bő hetes Horvátország a barátokkal, javarészt a néhai osztálytársakkal..

Legjobb reggeli, minigrill a parton

2 óra alvás után levezetni, a végül 13 órásra nyúlt leutat nem volt piskóta, de végül mindenki épségben megérkezett, pedig voltak dugók, viharok, és egyesek, akik bicikliúton próbálták megközelíteni az Adriát, autóval.
A kezdés ugyan stresszesen alakult, egy pénztárcának lába kélt, és az első éjszakákon mintha a Bora is lecsapott volna ránk, de aztán minden rendbe jött és végül egy nagyon jó nyaralást zártunk.

Rovinj-i naplemente, záróeste

És hogy azóta mivan? Hát csak a szokásos, a szombat éjszakai hazaérkezés után vasárnap volt egy rövid családi vizit, majd az esti vonattal már vissza is Grazba, hogy hétfőn ismét kezdődjön a munka.
Azóta pedig lassan - igen lassan - felpörgés az új félévre, a hátralévő teendőkre, miközben talán először ezen a nyáron, van néhány napom, amikor tényleg sehová nem sietek.