Ez a hat hónapnyi kint lét, gyakorlatilag az egész későbbi életemet meghatározta.
Olyannyira mindent megváltoztatott, hogy sokszor még a mai napig azon gondolkodom, mi lett volna vajon, ha itt vagy ott akkor másképp döntök.
Belekerültem egy másfajta, ha úgy tetszik, felnőttes életbe, ahol bár alapvetően a mezei gimnáziumot végeztem, mégis közben jószerivel önállóan laktam, éltem, majd néhány hét elteltével már dolgoztam is a suli mellett. Érdekes volt megtanulni, hogy kell bánni a pénzzel, pláne hogy az elején még szabályosan azt sem tudtam, hogy kell egy automatából pénzt felvenni.
Aztán maga a munka, amely eredetileg arra irányult, hogy egy kis zsebpénzt gyűjtsek magamnak, mert a pénz, amit az egész családtól közösen kaptam havonta, eleinte úgy hittük nem fogja fedezni a plusz kiadásokat.
Hamarosan kiderült aztán, hogy centre pontosan megvan, mennyi kell egy hónapra, és abból bizony marad felesleg, ráadásul amikor a "zsebpénz"-nek hitt kis borítékomat megkaptam, benne életem első hivatalos fizetésével, bizony csak a szemem kerekedett. Fogalmazzunk úgy, hogy az osztrák jóléti világ tortájának egy kis szerény szeletét nyújtották ott át, nem kis meglepetésemre.
Lényegében véve, ez a félév nem csak azt nyújtotta, amit vártam tőle, hogy egy kicsit kiszakadva otthonról, tiszta vizet tudjak tölteni a pohárba, hanem annál sokkal többet, és egy új irányt adott az életemnek, amit előtte el sem tudtam volna képzelni. Ráadásul, hogy minden ilyen meseszerűen szépen összejött, hogy egy pontja nem volt a történetnek, amit negatívumként tudnék felsorolni, egyszerűen azt szülte, hogy amikor hazamentem, honvágyam lett, és kisvártatva rájöttem, nem érdekel hogy hogyan, azt sem hogy mikor, de vissza akarok még menni, hosszú időre.
Ennek számtalan oka volt, egyrészt hogy ahol akkor laktam, azt annyira megszerettem, hogy szabályosan a második otthonomnak hívtam, vagy hogy a rokonommal egy olyan különleges kapcsolatot építettem fel ezen fél év alatt, ami azóta is töretlenül megvan, és kis 15 éves fejjel nagyon kellett, és hogy úgy egyáltalában itt egy másik életem volt, valami felnőttes, ami nekem rettenetesen tetszett és tetszik praktikusan a mai napig.
Persze hogy mennyiben komolyodtam meg, arról azt hiszem lehetne vitatkozni, szültem még néhány eredeti momentumot a gimnázium során kétségtelenül, de azért összességében azt hiszem már ez a félév is adott egy kellemes kezdőlöketet.
Na de, ekkor még mindig csak 16 éves voltam, úgyhogy volt még pár állomás:
Miután februárban befejeződött ez a hat hónap kintlét, egy ideig nem történt semmi.
Nyáron kijöttem egy pár napra, hogy úgy mégis kint legyek, de akkor esett le csak igazán, hogy vendégként itt lenni, na az nagyon rossz érzés. Mint mikor a nyaralás végén a szállodából kijelentkezünk, de még visszamegyünk a mosdóba. Olyan mintha, de már érezzük, hogy ez nem a miénk.
Ekkor jöttem rá, hogy nekem ide vissza kell jöjjek, és méghozzá ahhoz, hogy ismét huzamosabb ideig kint tudjak lenni, bizony egy nyári munkát kellene szerezzek.
Nem sokkal később ősszel meglátogattak a kinti waldorfos osztálytársaimból hárman, akikkel a legjobban jóban lettem, egy lány (az emlegetett padtársam) és két srác.
Na a velük való egyik beszélgetés nyitotta csak igazán ki a szememet arra, hogy bizony a legjobb megoldás mindenen túl az, ha egyetemre megyek ki Grazba, az ugyanis teljes mértékig kielégíti azt, hogy hosszú távon kint legyek ismét, ugyanakkor a kint létem egy felettébb értelmes tevékenységgel is össze van kötve.
Ez elültette a magot a fejemben...
Aztán jött a tizenegyedik osztály egyik nagy momentuma, a szociális munka, amelyet az év végén májustól (vagy júniustól? ) kellett végezni, kinek száj íze szerint, minimum négy hétig.
Na ezt a lehetőséget azonnal megragadtam, és kitaláltam, hogy akkor bizony irány Ausztria, mert ez ismét kiváló alkalmat biztosítana, egy hosszabb távú kint létnek.
A rokonom, mint addig és később oly sokszor, itt is megadta a kezdő löketet, talán egy telefonszámmal, vagy valami hasonlóval, így aztán néhány telefont elintézve sikerült leszervezzem, hogy akkor, 2009 nyarára egy hónapig Grazban egy öregek otthonában végezhessem a szociális munkát.
Mindezt megfejelendő, tavasszal nekiálltam munkát is keresni Grazban, gondolván, hátha sikerül még ottmaradni és már valami jövedelmező tevékenységet is folytatni.
Tudni kell ehhez, hogy mellesleg, életemben nem dolgoztam még addig nyáron, és bizony 17 évesen ez már nagyon érett volna, legalább is elképzeléseim szerint. Pláne, hogy az anno félretett eurók addigra már igen megcsappantak.
Hát a munkakeresésem így otthonról nem volt nagy sikersztori, de arra azonban elég volt, hogy a rokonom meglássa, hogy épp nagyban munkát igyekszem találni Grazban. Ennek következtében Ő is körülnézett a "saját háza táján", és már mikor javában dolgoztam odakint a szociális gyakorlaton, kiderült, úgy fest lesz munkám az egyik egyetem könyvtárában. Ekkor még nem is sejtve, hogy az bizony a jelenlegi munkahelyemet is adni fogja...
Végül július közepén, életem első nyári munkáját kezdhettem meg a Karl Franzens Universität könyvtárában, a digitalizálási osztályon. Akkor is, mint később is gyakran, projektmunkákra lettem (volna!!!) leszerződve, ám itt történt egy kis bonyodalom.
Alig három napja dolgoztam ott, amikor is kiderült, hogy hát bizony magyarként nekem Ausztriában teljességgel illegális a munkavállalás, mindez egészen 2011. májusáig. (ekkor 2009-et írtunk).
Ez praktikusan azt jelentette volna, hogy engem szépen hazaküldenek, Isten hírével.
De nem ez történt. Nyilván a rokonom is szerves része volt ennek, ám a főnököm is olyannyira elégedett volt a munkámmal, ezen három nap alatt, hogy úgy találták, nem küldenek haza, hanem kitalálnak valamit, hogy én ebből mégiscsak a lehető legjobban jöjjek ki.
Eleve hálás voltam, hogy ott lehetek, de ezek után aztán pláne lapátoltam. Ennek eredményeképpen hamar olyan hírem ment, hogy még az osztályvezető is lejött, hogy megnézzen magának.
Ezek után végül négy hetet dolgoztam ott, szerződés nélkül, a fizetést pedig egy valamire elkülönített összegből kapva. Az utolsó nap odahívott a főnököm, megköszönte a munkámat és azt mondta, ha később úgy jönne ki a lépés, hogy még dolgoznék majd itt, 2011 után, illetőleg, ha az egyetem összejön és én mellékállást keresnék, feltétlenül szóljak, mert nagyon szívesen alkalmaznának ismét.
Hát mit mondjak, ez rettenetesen jól esett...
Aztán jött is 2011.
Lement az érettségi... Khm... Igen, azt hiszem a "lement" jelző elég is rá, nem lett egy vaskos darab ezt emberesen be kell vallani. Tulajdonképpen katasztrofális lett, már legalábbis ami a későbbiekre nézve fontos tárgyakat illeti, mint a matek és a fizika. Egyetlen húzóág a német volt, s az ekkor tavasszal - nagy küzdelemmel, nem első nekifutásra - letett német felsőfokú nyelvvizsga. Ez ugyanis akkor még kritériumként szerepelt a TU Graz honlapján, amelyről tudomást szerezve már gondosan 2009-ben elkezdtem külön tanárral készülni, mert bár beszélni tudtam ezen a szinten, a nyelvtan/írás/szövegértés még távol állt a felsőfoktól.
Bár azóta ez a kritérium mintha B2-re puhult volna, szerintem még a C1 se mindig elég...
Ezek után nyáron, hogy már zöld utam volt Grazba, gyakorlatilag minden tekintetben, fel is hívtam a főnökömet, hogy akkor én szeretnék érdeklődni, van-e esetleg ismét valami nyári projekt, amire kimehetnék dolgozni.
Hát volt, így egészen későn, már szinte júliusban derült ki, hogy 2 héttel később kezdhetek kint.
Eredetileg 8 hetet terveztem, de aztán konszolidáltam egy 6 hetes munkára, amely egyetlen hatalmas projektet jelentett, úgy tizennyolcezer oldalnyi irománnyal, amelyeket egy olyan szerkezettel kellett felvegyem, amely egy állványra erősített tükörreflexes gép volt, külön megvilágítással, távvezérléssel.
A kint létemnek több érdekessége is volt. Először is akkorra már felbomlott az a bizonyos lakás, ahol anno laktam a srácokkal, így új hely után kellett nézzek. Így kerültem oda, ahol most is lakom, a ferencesek rendházának ama részébe, amit diákoknak adnak ki, szóval kicsit olyan, mint egy kollégium.
Ezen felül ott voltam, az oroszlán szájában, előttem a TU Graz, az egész lehetőség, minden, amit addig építgettem, most hirtelen az orrom elé tárult, elérhetővé vált.
Én pedig bizony megijedtem.
Az ok leginkább az volt, hogy a Waldorfban odahaza együtt jártunk le 13 évet, egyesekkel már az óvodát is, és ez a helyzet, hogy most hirtelen egyetem, vége mindennek, mindenki szétszéled, ráadásul én külföldre, ez eléggé megijesztett. Azonfelül épp csak az érettségi alatt költözünk külön, így hirtelen az egész helyzet, hogy én egy huszárvágással átkerüljek abba, hogy teljesen egyedül lakom, kint vagyok külföldön, végzek egy egyetemet más nyelven, és azt sem tudom mikor látom a többieket, ez nagyon megijesztett.
De nem tudtam megfogalmazni mi bajom van, csak éreztem, nem igazán vagyok még kész erre.
Aztán először jött az sms, miszerint odahaza felvettek a BME-re, ahová azért mégiscsak beadtam a jelentkezésemet februárban, ki tudja mi lesz alapon.
Itt megjegyezném, 3 pont híján nem oda vettek fel, ahová eredetileg mentem volna, ráadásul utolsóként vettek fel, pont annyi ponttal, mint a ponthatár, ami közel sem volt magas.
Ez már megindított valamit, de még mindig teljesen tanácstalan voltam, mígnem egyszer csak anyukám kitalálta, mi lenne ha hazajönnék, és elvégeznék egy évet a BME-n, és csak utána mennék ki Grazba.
Így megszokom az egyetemet, a külön lakást, a helyzetet, hogy nem járunk többet együtt a Waldorfba, és úgy kompletten mindent. Ráadásul még németül is tanulhatok ezt-azt a BME-n, amit ha elfogadnak már beljebb is vagyok.
Na ez, egy csapásra olyan megkönnyebbülést jelentett, hogy azt el sem hittem.
Eszembe nem jutott volna ez, pedig hát teljesen kézenfekvő volt, pláne hogy még mindig csak húsz éves voltam, ja nem, csak 19.
Így aztán a jelentkezési folyamatot a TU Graz-on megszakítottam, és augusztus közepén hazamentem, hogy a BME-n kezdjem meg a tanulmányaimat, jóllehet tudatosan csak egy évre.
Azt hiszem soha ilyen jó döntést nem hoztam még, mint ez. Hihetetlenül jól esett, hogy nem kell magam belekényszeríteni az elvileg vett álmaimba, amire akkor még jócskán nem álltam kész.
Ráadásul ez az év pontosan elég volt arra, hogy kialakuljon, kivel, mennyit, és hogy találkozunk, aminél később már lényegtelen volt, hogy Grazban vagyok-e vagy Budapesten, mert így is úgy is megmaradtunk barátok, de már egy más formában.
Aztán következett egy év BME, ami, főképp az első félév, rettenetesen jó volt.
Ha a közösségi életet összehasonlítom az ittenivel, pedig még a BME helyett is inkább a MOME-ra jártam kikapcsolódni, dimenziókkal másabb. Meg az a kis kiképzés sem ártott, ami életemben először tényleg leültetett az asztalhoz, és megtanított tanulni, amire előtte soha életemben nem voltam képes.
Aztán jött a második félév, egy jó hónapos betegség, ami után maradt egy hetem és a póthét, hogy mindent behozzak.
Ez idő alatt háromszor nyomtam 40 órás műszakot, de ez sem volt elég mindenre, sőt volt ahol kedélyesen meg is buktattak még ráadásul.
Elég az hozzá, hogy elegem lett, de rettenetesen, és bár utólag örülök, mert így nem volt nehéz a búcsú, és annál jobban esett az itteni nyugati hozzáállás, azért megmaradt, mint rossz szájíz.
Majd elérkezett 2012 nyara, amikor is felvettek a Magna Steyr járműgyártó és fejlesztő céghez Grazba egy hónapra nyári munkára, én pedig tisztán, addigra már teljes lelkesedéssel, kiköltöztem Grazba, hogy immáron igazából, de beteljesítsem az álmaimat és nekikezdjek tanulmányaimnak a TU Graz berkei alatt.
A blogom pedig elindult, és egy csavarral most vissza is értünk az elejére.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése